#Magyar Gárda

Gaudi-Nagy: "ízlésterror" volna betiltani a Magyar Gárdát

Nyolc beavatkozó jelezte eddig, hogy peres félként kíván részt venni az ügyészség kontra Magyar Gárda polgári perben; a gárda ügyvédje azt is bejelentette a hétfői tárgyaláson a Fővárosi Bíróságon, kezdeményezik, hogy a bíróság Alkotmánybírósághoz forduljon.

MTI

Városvezetőkkel koszorúzott a Gárda, megtapsolták

Tapsot kaptak Kaposváron a Magyar Gárda képviseletében koszorúzók. A város főterén tartott - a helyi televízióban élő adásban közvetített - ünnepi megemlékezés végén Kossuth Lajos szobránál a város és a megye vezetői, Kaposvár országgyűlési képviselői, pártok és civil szervezetek koszorúztak, köztük a Magyar Gárda két tagja. Az MSZP közleményben fejezte ki tiltakozását.

MTI

A gárda „egy cél, egy akarat” irányába mozdulna

A Fővárosi Bíróságon szerda délután megkezdte a Fővárosi Ügyészségnek a Magyar Gárda Egyesület föloszlatására tett indítványának tárgyalását. Bár a per nyilvános volt, a gárdisták mindent megtettek a sajtó számukra nem szimpatikus részének a távoltartásáért – információink szerint nagyrészt sikerrel.

unknown

Dulakodás és elnapolás a Magyar Gárda perén

A Magyar Gárda több tagja megpróbálta megakadályozni, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviselői is bejussanak szerdán délután a gárda feloszlatására kezdeményezett per első napján a Fővárosi Bíróság tárgyalótermébe. A per tárgyalását május 19-re elnapolták.

MTI

Gyurcsány a fasizmus, Harrach a hisztériakeltés ellen beszélt

A kormány a Polgári Törvénykönyv módosítását kezdeményezi a vallási, nemzeti és etnikai kisebbséghez való tartozó, illetve a szexuális orientáció miatt kisebbségben lévő személyek védelmében - mondta Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök pénteken Budapesten, a Magyar Gárdáról tartott ötpárti nemzetközi sajtóértekezleten.

MTI